Napló

 2011.07.06.

A legdurvább helyzet amikor saját magaddal állsz háborúban.                                           Kb. egy héttel ezelőtt döntöttem úgy,hogy kitörlöm az életemből a leányzót,mert teljesen hazavág amit iránta érzek(https://www.youtube.com/watch?v=WSBAn7p4UCE)       Nem hívom,nem küldök neki több SMS-t-ezen elhatározásomban a múlt havi telefonszámlám is megerősített-,és igyekszem elfelejteni Őt.Kemény vagyok,menni fog,muszáj túl lennem ezen.Nem lesz nehéz,hisz olyan rövid ideig tartott.                        Ám be kell látnom tévedtem.Ahogy a drog uralkodik a függőn,úgy uralkodik rajtam Ő is.Közben pedig az eszem és a szívem folyamatos harcban állnak egymással.

Tegnap megunván ezt a háborút,és megelőzendő a teljes becsavarodást felhívtam rég látott cimborámat,hogy ugyan fussunk már össze estefelé,mert jó volna dumálgatni kicsikét.Mázlim volt épp szabadnapos volt,úgyhogy mondta,hogy fél hét körül találkozhatunk a Boráros téren a HÉV-nél.                                                                   Ennél jobb ötlete nem is lehetett volna.Az első randinkon itt sétáltunk a leányzóval.Még a padot is megtaláltam ahol az első csók esett,most egy másik pár ücsörgött rajta,szemlátomást boldogan.Nem mondanám,hogy jó érzéseket váltott ki belőlem a látvány.Egyáltalán mit csinálnak ezek a mi padunkon??????                                        Még mielőtt ezen kérdésemet nekik is feltettem volna,befutott kedves barátom és előállt az ötlettel miszerint igyunk meg egy sört valahol úgy mégis csak kellemesebben el lehet beszélgetni.                                                                                                      Itt már éreztem,hogy baj lesz mert ha két rocker-akik mellesleg vendéglátósok is-beül valahova "meginni egy sört" annak általában rossz vége lesz.                                        Kis idő múlva landoltunk a Blahán egy kevésbé igényes de legalább viszonylag olcsó csehóban egy-egy krigli sör mögött.Ezzel önmagában nem is lett volna probléma,ha a harmadik korsó után nem kezdtünk volna el töményet is fogyasztani a sör mellé.              De elkezdtünk és ennek köszönhetően igen gyorsan igen sokat veszítettünk a méltóságunkból.Egy fazon a bárpultnál kérdőjel alakzatban ácsorogva folyamatosan próbált meggyőzni minket,hogy milyen jó zenéket válogatott össze a zenegépben.Hamarosan szembesültünk is a repertoárral ami többnyire mulatósból és egyéb felejthetetlen "zenei" műremekből állt.Ráadásul minden számot kétszer!!!!!!!!!!!Tényleg durva volt.                   Amikor kb. tizedszer kérdezte meg,hogy:"Jók a zenék mi srácok?",kotortam némi aprót,a zenegéphez sétáltam és mondtam az arcnak,hogy megmutatnám mit tartok jó zenének.     Csak vigyorgott-ő sem volt már szomjas-,és közölte,hogy rajta.                                     Egy hat számból álló válogatást prezentáltam neki-és persze magunknak-a gépben található csekély mennyiségű metállemezből(Metallica,Tankcsapda,stb.ez még nem is a legkeményebb műfaj),aminek következtében nem csak az emberünk távozott sietősen,hanem gyakorlatilag 3-4 perc alatt az egész krimó kiürült.Volt aki a teraszon keresett magának helyet,mások inkább lemondtak a dohányzásról,és fölslisszoltak a galériára.Csak a pultoslányok maradtak(nem nagyon volt más választásuk),de szemmel láthatóan nem az ő zenei ízlésüknek megfelelő zenéket válogattam össze.                       Aztán 10 óra felé eszembe jutott,hogy nekem 4-kor kelnem kell,úgyhogy távoztunk.         Vannak homályos pontok arra nézvést,hogy mikor és hogyan értem haza és hogy kerültem ágyba,de mivel sérülést nem találtam magamon,és nem hagytam el semmimet így nem sokat gondolkoztam a dolgon.                                                                                 Reggel miután felkeltem-röpke fél óra alatt kimásztam az ágyból-kicsit furcsálltam,hogy semmi bajom sincs.Ezek szerint jót tett az elmúlt hetek méregtelenítő kúrája.                   Aztán a hegyről lefelé bandukolva rá kellett ébrednem hogy egy ilyen ivászatot nem lehet kialudni 4-5 óra alatt.Kezdetét vette az ébren történő kijózanodás,ami finoman fogalmazva sem egy népünnepély.                                                                                           8 órakor már az erős másnaposság állapotánál tartottam annak minden jellemző tünetével együtt amikor berajzott a konyhára mindhárom(!) tanulóm,majd másfél óra múlva a pánikbeteg agyhalott műszakvezetőnk is.Csodás napom volt,a legcsodásabb az volt benne,hogy vége lett,és most két szabadnap következik.

Egy valamire tisztán emlékszem a tegnap estéből.Hazafelé a villamoson ülve kitöröltem a leányzó telefonszámát+az összes elküldött,illetve beérkezett üzenetet a telefonomból.Veszettül elszánt voltam,az esélyét is kerülni akartam annak,hogy a szívem győzzön az eszem felett.                                                                                      Egy valamit felejtettem el kitakarítani:a híváslistát.És mivel ma már közel sem voltam ennyire elszánt a név és a telefonszám visszakerült a telefon memóriájába.És mivel ilyen szintű agyelhagyást egy évben max. egyszer-kétszer csinálok,így egy darabig marad is.          Én meg nem tehetek mást mint csendes szemlélőként figyelem ahogy alapvető működtető elemeim harcolnak egymással...  

 2011.07.01

Sokat nem unatkoztam ezen a héten.

Életem eddigi egyetlen tökéletes alkotása hétfőn vonatra szállt,és irány a tábor.Bár többször is megbeszéltük,hogy minden nap beszélünk,a technika közbeszólt-a tábor területén szó szerint vadászni kellett a térerőre-és  két napig semmit sem tudtam egy szem gyermekem hogylétéről.Aztán drága csillagom megkereste azt a pontot ahol életre tudta kelteni a telefonját,hogy elküldhessen egy "boldog névnapot"SMS-t(rajta kívül csak a mobilszolgáltatóm számítógépe köszöntött fel azon kevésbé hatódtam meg).Gyorsan felhívtam,és megkönnyebbülve hallgattam,amint vidáman csacsogva meséli élményeit.Borzasztóan örülök neki ,hogy minden rendben van,jól érzi magát.Amennyire féltem ettől az első tábortól,ő annyira vette könnyedén az első próbatételt.Jelenleg a világ legbüszkébb apái között is az első tízben vagyok.

Persze meló is jutott a héten bőven.Sajnos igazán csak mára-a hét utolsó munkanapjára-sikerült igazán belelendülnöm a munkába.Még épp időben.Főnököm ugyanis ma beszélgetni hívott,és az elmúlt napjaimat figyelembe véve tudtam,hogy jelen esetben ez nem sok jóval kecsegtet.                                                                                                           Ehhez képest igencsak meglepődtem.Ugyanis négyszemközt beszélve nem mint főnök,hanem mint ember kérdezett rá,hogy meséljek már kicsit valamit arról,hogy mi bajom van mostanában,mert az egyértelmű,hogy valami nem stimmel.És ezzel a gonddal a nyakamon rossz irányba haladok.                                                                              Hm...Pedig biztos voltam benne,hogy tökéletesen titokban tudok tartani amit csak akarok.  Vagy csak teljesen elszoktam attól,hogy odafigyel rám valaki.                                       Végül elintéztem a választ annyival,hogy mostanában hullámzó a magánéletem.De mivel tisztában vagyok azzal,hogy egy munkahelyen ez soha nem lehet hivatkozási alap,így megígértem neki,hogy hétfőre összeszedem magam.                                                    Mindenesetre jót tett a lelkivilágomnak ez a beszélgetés.

Most még kéne néhány szórakoztató gondolat is ide,de nem megy.Mostanra teljesen kipurcant az agyam,nomeg az ágy is erősen hívogat.A legközelebbi bejegyzést nem két hosszú műszak után fogom írni,talán úgy jobban megy majd...

 2011.06.24.

Ahogy az immár klasszikus Bonanza Banzai sláger is szól.                                                  Kicsi fiam hétfőn hatnapos táborba megy.Egyedül.Nem lesz mellette senki a családból,némi túlzással élve egyedül kell helyt állnia.Mivel a hétvégét munkával töltöm,így az utazás előtt ma voltunk utoljára együtt.Igyekeztem ellátni minden atyai jótanáccsal,közben minden erőmet bevetve próbáltam leplezni előtte,hogy mennyire idegroncs vagyok ettől a helyzettől. Közben rájöttem,hogy nem csak a féltés,és az aggodalom dolgozik bennem.Sajgó szívvel vettem tudomásul,hogy a pici fiam már nem is olyan pici.Alig van már egy kevés időm aztán itt a kamaszkor,a csajok,a haverok;a fater meg kispadra kerül.Nem lesz könnyű időszak ebben már most biztos vagyok.                       De egyenlőre még én vagyok neki a világ közepe úgyhogy a maradék időmet alaposan ki fogom használni.                                                                                                       Viszont remekül haladok romokban heverő életem újjáépítésével.Tele vagyok energiával,pörgök egész nap miközben egyre tisztábban látom magam előtt a jövőre vonatkozó tennivalóimat.Szép lassan megszabadulok az összes lánctól ami a lelkemet gúzsba köti.Napról-napra erősebbnek és elszántabbnak érzem magam,hamarosan újra a csúcson leszek.Igaz egyedül,de már ez sem érdekel.Valószínű ezt rendelte nekem a Jóisten,hogy magam vívjam meg a harcaimat.Legalább a végén senkinek nem kell hálálkodnom.Olvastam valahol:Akkor vagy igazán szabad,ha soha nem kell azt mondanod:köszönöm!                                                                                             A lényeg,hogy jó úton járok,ebben biztos vagyok.Hogy nem lesz könnyű abban is.De végig fogom csinálni.És nem azért mert muszáj,hanem azért,mert végig akarom csinálni.És győzni fogok!

Valami tényleg véget ért ma....Az ész és lélek nélküli létezés.Ám minden vég valami új kezdete is egyben.Visszatértem!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

 2011.06.23.

...sőt! Reggel 7-kor arra keltem ,hogy a saját levemben ázom köszönhetően az ablakon besütő Napnak.Kikecmeregtem az ágyból,kávét főztem,majd küldtem pár kedves sort szívem hölgyének.Azt mondta igényli a reggeli kedveskedéseimet.Hát rajtam ne múljék...      Nem nagyon tudtam mit kezdeni magammal a hőségben,úgyhogy megittam a kávémat,majd visszadöglöttem az ágyba.Néhány pillanat alatt el is szunnyadtam-igen nagy hatással van rám a koffein-,de aztán délben felkeltem.Összeszedtem magam,majd nekiindultam intézni a dolgaimat.Délután 1 óra a lehető legnagyobb meleg.Néha szerencsésnek érzem magam amiért szakmámnak köszönhetően bírom a hőmérsékletet,de ez ma még nekem is sok volt.                                                                                  És ha nem lenne elég a forróság,de ilyenkor egyéb tényezőkkel is meg kell küzdeni.Legalábbis nekünk férfiaknak.Néhány nőnek nevezett bestia ugyanis olyan ruhakreálmányokat tud magára ölteni aminek láttán még a nemi identitásukban eltévelyedett hímnemű egyedek is vakarni kezdik a fejüket azon töprengve,hogy talán a biszexualitás lenne a helyes út(Woody Allen szerint egy biszexuálisnak 50%-kal több esélye van egy péntek esti randira;ebben kétségkívül van valami).Persze a másik oldal is képviselteti magát.Nem egy 90+-os hölgyet látni ilyenkor akik az önkritika teljes hiányában két-három mérettel kisebb göncökben szaladgálnak,önmagukkal való elégedettségük felhőjébe burkolózva.Az ilyen látványtól hamar észre tér a szerencsétlen hím egyed és tovább tud koncentrálni megkezdett útjára.                                                                2-kor találka a volt szomszéddal,visszakapom a papírjaimat,csevegünk kicsit aztán rohanok tovább.3-kor végre valahára nyakamba ugrik rég nem látott csemetém.Végre.Mielőtt buszra szállnánk elmegyünk cipőt venni neki,eközben anyósom csapongásait hallgatom aki nem tud eleget idegeskedni a hétfőn induló hat napos tábor miatt.Levegővétel nélkül sorolja,hogy mit ne felejtsek el holnap átvinni mikor viszem vissza a gyerkőcöt.Mielőtt indulunk majd felhívom,és újra elmondatom vele.                              A buszon gyermekem azzal henceg,hogy ő bizony megtanulta az összes európai ország fővárosát,méghozzá fél óra alatt.Nosza ellenőrizzük,sorolni kezdem neki az országokat,és tényleg tudja.Aztán Skóciával megfogtam,azt még nehezen érti,hogy Nagy-Britannia és Anglia nem ugyanaz.                                                                                             Hazafelé berongyoltunk a közértbe ahol nem tudtam ellenállni a sok gyümölcsnek,meg is beszéltük,hogy csinálunk egy jó nagy halom gyümölcssalátát.Miután mindent összeszedtünk irány a pénztár.Miközben a pénztáros blokkolja befelé a futószalagra halmozott cuccot én a monitort nézem.Kezdek aggódni,lehet,hogy elszámoltam magam.Az utolsó tétel bevitele után a fizetendő összeg kereken 5000 forint.Blazírt pofával átnyújtom a nálam lévő egy szem ötezrest,köszönünk majd távozunk.Hiába na!Nem tudok hibázni!Legalábbis az utóbbi néhány napban.                                                             Már csak egy feladat maradt,mégpedig felmálházva fölmászni a hegyre.Mire fölérünk patakokban ömlik rólam a víz,alig kapok levegőt,szóval minden bajom van.Nem baj amint felérünk kipakolok,és beállok a zuhany alá.Végre bent vagyunk a lakásban,gyermekemet a fürdő felé terelem kézmosás céljából amikor szembesülök a ténnyel miszerint nincs víz.        Hurrá!!!!!Nem sok dolgom van(mosás,mosogatás,főzés),de víz nélkül egyik sem megy.       Miután egy szem fiam már hazafele jövet megérdeklődte,hogy videojátékozhat-e itthon(Wall-e küldetését segíti a világ megmentésében),gondoltam ráérő időmben naplózom.Most viszont megyek hátha van már vizünk.... 

 2011.06.22.

Reggel munkába indulva egy névjegyet találtam a bejárati ajtómon rajta egy üzenet:"Nálam vannak a papírjaid,hívj fel!".Nézem a kártyát,melyen egy régi szomszéd neve áll.Nagyon megörültem,de mivel ekkor még csak hajnali 5 óra volt későbbre halasztottam a telefonálást.  Beérve a munkába látom,hogy visszakerült a szervízből a kávégépünk 2 hónap után.Ha reggel 6-ra jársz dolgozni az ilyesminek nagyon tudsz örülni.Kezdtem gyanakodni.Csak nem jó napom lesz?

Szakácsként dolgozom,egy igen jó forgalmú helyen,tehát tennivaló mindíg akad.Egy műszakban négyen dolgozunk(valójában hárman+a főnök is ott van).Az én reszortom a konyha nyitása reggel,a főznivaló ételek összeírása(10 perc agymunka a 16 órás műszakból),majd elkészítése.Déltől tálalás(erre majd még kitérek),délután a maradék főznivaló befejezése,vacsoraidőben,újra tálalás.Mint a jojó úgy közlekedem egész nap.         Ezen kívül van egy mellékes feladatom is,mégpedig a szakácstanulók felügyelete.Ez utóbbit szinte bármire elcserélném,ha tehetném.Jelen pillanatban 3 tanonc van a kezem alatt,mindhárom lány.Valami rettenetes élmény amikor úgy alakul a beosztásuk,hogy egyszerre dolgozik-illetve van bent-mindhárom.Naphosszat megy a csicsergés,néha összevesznek valamin és ha nincs szerencsém a háromból egy még menstruál is.Persze amikor elfogy a cérnám és üvöltök velük picikét,egyből megsértődnek.Legalább fiúk lennének,azokat lehet ütni-vágni.                                                                              Ma viszonylag szerencsés voltam.Csak ketten voltak beosztva egyikük ráadásul fél óra késéssel érkezett.Ha ez nem volna elég még beteg is volt.De azért bejött,mondván nem akar lógni.Nem fogják fel,hogy ez itt nem az isi,hanem egy étterem ahova ha behoznak valami fertőzést annak beláthatatlan következményei lehetnek.Kivittem a kislányt a dohányzóba,leültettem és rögtönöztem neki egy rövid élelmiszerbiztonsági kiselőadást,megspékelve néhány mondattal a felelősségről.Elkerekedett szemekkel nézett rám,tekintetében az értelem legapróbb szikráját sem bírtam felfedezni.Mondtam neki,hogy menjen el orvoshoz,vagy menjen haza aztán orvoshoz(igazából nem érdekelt,hogy hova megy csak menjen már),és csak akkor jöjjön be ha teljesen egészséges.                          Így hogy a tanulók számát sikerült leredukálnom egész viselhető lett a légkör a konyhán.   Nem sokáig,mert megjött a konyhafőnök-helyettes a mi brigádunk műszakvezetője.Ő egy nagyon érdekes ember(szarabb napjaimon simán csak idiótának titulálom).Mint szakember kifogástalan,de a vezető pozícióval járó stressz egyáltalán nem neki való.                       Ezt meglovagolva egyből a húselőkészítőbe tereltem ahol szembesült a ténnyel,hogy a mai menühöz nem vettek ki tegnap elég húst a fagyasztóból.Egy pillanat alatt felidegesítette magát föl-le járkált,sűrűn kijárt dohányozni,de ezenkívül semmit nem csinált.Kedvenc kollégámmal próbáltuk menteni a menthetőt(legalább mi megpróbáltuk),de nem tudtuk elkerülni a bajt;ebédidőben a konyha elúszott mint sz@r a Dunán.Nekem a tálalónál a felszolgálók szívták a vérem a cimborámét meg ez a kretén akinek meg kellett volna akadályoznia ezt a helyzetet.De ő beérte annyival hogy mindannyiunkat lehülyézett(meg még használt néhány jelzőt,de ezeket inkább kihagyom),majd amint tehette ismét lelépett a konyháról.Elgondolkodtunk,hogy ha becipelnénk a húsosba és hárman dolgozni kezdenénk rajta pikk-pakk kifilézhetjük,darabolhatjuk és már dobom is fel a nagy fazékban főni.Aztán úgy döntöttünk hogy inkább hagyjuk,nem hiszem,hogy bármi finomat ki lehetne hozni belőle.                                                                                                         Hanem ez a tálalás dolog mindíg a napom csúcspontja.Már amikor formában vagyok,márpedig ma jól ment a meló.Irányítani a felszolgálókat-amelyik nem figyel azt szívatni is kicsikét-meg a konyha hátsó szekcióját egyszerre,ez a kedvencem.Csak az a dolog szépséghibája,hogy ez is a "vezér"dolga lenne,de ő egy bizonyos fordulatszámon túl már nem látja át ami történik és ettől-a változatosság kedvéért-ideges lesz.Ráadásul ha a felszolgálók ezt észreveszik még rátesznek egy lapáttal.Ilyenkor általában már azt szoktuk várni,hogy mikor kap agyvérzést az emberünk.                                                            Felmerülhet a kérdés,hogy mi volt ebben a napban jó?Nos alapvetően szeretem a munkámat és már nagyon régóta hidegen hagy ha egy hülye üvöltözik körülöttem,pusztán azért mert fogalma sincs mit csinál.Itt  még megfelelő partner is van ahhoz,hogy ezen jókat kacarásszunk amivel aztán végleg ki tudjuk kergetni a világból a műszakvezető urat.

Hazafelé sétálva még megejtettem egy rövidke telefont az én angyalommal akinek viszont velem ellentétben nagyon rossz napja volt.De a csevej végére sikerült mosolyt csalnom az arcára,és ez feltette a koronát a napomra.

Bónusz:négyesem volt a skandináv lottón;nyertem egy ezrest.

Összességében tényleg jó napom volt...... 

 2011.06.21.

Úgy egy héttel ezelőtt sikerült elvesztenem a pénztárcámat,benne az összes iratommal együtt.Ha valaki járt már hasonlóképpen az tudja,hogy az iratpótlás semmilyen körülmények közt nem nevezhető kellemes elfoglaltságnak.                                             Ma reggel korán felkeltem és nekikezdtem a harcnak a bürokráciával.Már jó előre igyekeztem megbarátkozni a gondolattal,hogy rá fog menni néhány napom mire mindent sikerül elintéznem.Meg is érkeztem a lakhelyem szerinti illetékes okmányirodába,ahol elmondtam,hogy mi járatban vagyok.Kaptam sorszámokat,majd várakozás következett.Tényleg azt hittem,hogy itt töltöm a napom,ehhez képest egy óra múlva már az utcán voltam kezemben az új lakcímkártyámmal és az ideiglenes személyimmel.Az ügyintéző hölgy kedvesen(!)közölte,hogy a számítógépes rendszerük automatikusan értesít SMS formájában ha kész a végleges igazolványom,és mára végeztem is.Alig mertem elhinni,de tényleg pikk-pakk letudtam az egészet.Úgy látszik szép lassan tényleg előre felé halad kis országunk.Legalábbis vannak bíztató jelek.

Azt mondta a kritikusom,hogy pár dolgot le kéne írnom a múltamból,hogy érthetőbbé váljon mindaz amit ide írogatok.Ezért minden további bejegyzésem tartalmaz majd egy kis visszatekintést.                                                                                                    Valamivel több mint egy évvel ezelőtt gyermekem édesanyja akivel 11 évet éltünk le együtt meghalt.Nem hirtelen történt,hosszú gyötrelmes betegség után ment el.                Azt mondják,ha elveszítünk valakit abba mi is kicsit belehalunk.Az én esetemben sem volt ez másképp.Mivel az anyósomon kívül senki másra nem számíthatok a fiammal kapcsolatos dolgokban(erről majd később),nem engedhettem meg magamnak az összeomlást,a hosszú sebnyalogatást.Fogak összeszorítva,pókerarc,és teszem a dolgom.Idővel átalakultam egy morális érzéket,és mindenféle érzelmeket nélkülöző robottá.Dolgozni jártam,fizettem a számláimat,próbáltam a felszínen maradni.Munkaidő beosztásomnak köszönhetően a gyermekemet most a nagyanyja nevel(get)i.Ritkán vagyunk együtt akkor is csak rövid ideig.Tényleg úgy éreztem ,hogy az élet mindentől megfosztott ami egykor fontos volt.Az utóbbi időben már elértem azt a szintet,hogy nem is lázadok ezellen,beletörődtem,hogy nekem ezt dobta a gép.                                                                                         Aztán úgy három hete nagy unalmamban fölregisztráltam egy társkereső oldalra.Mindenféle ambíció nélkül amúgy időtöltés jelleggel.Néhány nap múlva kinézett magának egy lány(hogy mit látott bennem a mai napig rejtély számomra),akivel pillanatok alatt összegabalyodtunk.Évek óta nem tapasztalt érzések törtek elő belőlem olyan elementáris erővel amihez képest egy vulkánkitörés is csak szalmaláng.Mivel régóta parlagon hevert az érzelmi világom törvényszerű volt,hogy hibázni fogok.Így is lett.Olyan vehemenciával vetettem volna magam ebbe a kapcsolatba amivel sikerült elijesztenem Őt.     Ez volt az a pont amikor úgy döntöttem új életet kezdek;egy olyat amit én irányítok nem pedig a negatív vagy pozitív érzelmeim.Most épp azon dolgozom,hogy a szerelmet amit még mindig érzek ez iránt a tündéri lány iránt leromboljam magamban( https://www.youtube.com/watch?v=2bEJhUyBWdg).Nem túl könnyű feladat,de muszáj lesz megoldanom,másképp nem lesz a barátságunkból semmi.Ráadásul a mindennapi teendőim elvégzésében sem segít,ha egész nap Ő jár a fejemben.

Ezzel kész is az első visszatekintés,majd még folytatom,most viszont úgy döntöttem meglepem magam egy fincsi lecsóval,ha már egyszer itt a szezonja.Irány a konyha...

 2011.06.19.

Nemrégiben elhatároztam,hogy új életet kezdek,ennek kapcsán ötlött fel bennem a naplóírás ötlete.Jó lesz időnként visszanézegetni,és elemezni,hogy abba az irányba tartok-e amerre kell.

Újrakezdett életem első napja lomtalanítással telt.Még januárban,mikor jelenlegi otthonomba költöztem elhatároztam,hogy amint lehetőségem nyílik rá megszabadulok minden-valamire még jó lesz jellegű-vacaktól.                                                             Aztán pár hete találtam az értesítőt a postaládában az idei lomtalanításról.Már alig vártam.Reggel korán keltem és neki is láttam megszabadulni az erkélyen felhalmozódott lomkupactól. Pakolás közben a két idióta kutyám folyamatosan a lábam alatt ugrált.Két alkalommal majdnem agyon is tapostam az egyiket,ezt elkerülendő zseniális tornamutatványokat mutattam be talajon,erősen káromkodva.Egy pillanatra kísértésbe estem,felmerült bennem a gondolat,ha most egy hirtelen mozdulattal elrejteném a két hülye dögöt az egyik zsákba estére már messze járnának.De mivel ez a két felettébb ostoba szőrgombóc a fiam szívének csücskei,így megúszták.Ezt is...                               Ahogy az a lomtalanításoknál lenni szokott az itteni szeméthalom mellett is ült egy őrszem aki a kipakolt holmikat azonnali hatállyal birtokba vette és biztosította a helyszínt.Ez nem vicc,egy bizonyos távolságnál közelebb nem engedett,elém jött és kikapta a kezemből az aktuális csomagot.Néhány kör után némi csalódottsággal a hangjában megszólított: Tesókám,ezek között nincs semmi jó cucc!                                                                Támadt némi lelkiismeret-furdalásom,amiért nem sikerült örömöt okoznom szegény embernek aki hajnal óta van itt "szolgálatban",egy pillanatra megint átfutott az agyamon,hogy talán a kutyák felvidítanák....,de aztán otthagytam.                                 Miután az utolsó adag kacatot is levittem felsöpörtem majd felmostam az erkélyt. az eredmény láttán baromira elégedett lettem magammal.Végre van egy óriási teraszom!!!! El is döntöttem,hogy ezentúl itt iszom a reggeli kávémat,és -mivel a kégli keleti tájolású-gyönyörködöm a felkelő Nap első sugaraiban.Hm.....                                                Délben megebédeltem majd landoltam a tévé előtt.Kajak-kenu Eb.közvetítés Belgrádból.Számomra A SPORT.Gyerekkoromban két évig csináltam és életem egyik legnagyobb tévedésének tartom,hogy abbahagytam.Mindegy...                                    Viszont a mieink ismét taroltak és az összetett éremtáblázat végén zárva a versenyt megint megmutatták a világnak,hogy ebben a sportágban is mi vagyunk a legjobbak.       Kovács Kati aki évek óta egyeduralkodó a női kajakosok között,ugyanolyan boldog volt a győzelme(i) után mint amikor az első aranyérmét vette át.Jó volt látni.                           Aztán egyszer csak zenélni kezdett a telefonom.Az őrangyalom hívott érdeklődvén,hogy telik a napom?                                                                                                  Róla tudni kell,hogy nemrégiben ismertem csak meg egy társkereső weboldalnak köszönhetően.Megismerkedésünkből pillanat alatt szerelem lett(részemről legalábbis biztosan).Sajnos azonban az intenzív érzelemáradat magával ragadta a józan eszemet is,így meglehetősen gyorsan sikerült sikerült elbaltáznom a szépen indult love-storyt.       Tegnapi utolsó beszélgetésünk során megbeszéltük,hogy megpróbálunk barátok maradni. Sablon szakítós duma,tudom de nem vitatkoztam.Megvan a saját élete,és nekem is az enyém(amin van rendberaknivaló bőven),majd meglátjuk.Meglehetősen szkeptikusan állok hozzá az ilyen fiú-lány barátságokhoz,de mivel mindketten felnőtt értelmes lények vagyunk akár még működhet is.Olyan hatással volt rám ez a leányzó az elmúlt hetekben mint haldoklóra a defibrillátor,ezért bármit megteszek,hogy állandó szereplője legyen a további életemnek.És ha csak annyi jut ,hogy néha csak csevegünk telefonon,már az is ezerszer több mint amit az élettől kaptam az elmúlt években.                                                    Ám ma közölte a telefonba,hogy jövő héten el akar jönni hozzám,hogy segítsen otthont varázsolni a lakásból amiben élek.Mondjuk a kecón látszik is a női jelenlét hiánya.              Ezekután kész akciótervet tárt elém az életem jobbá tételére irányulóan.Egy pillanatra megnémultam,aztán próbáltam értelmesen beszélgetni vele(nem annyira ment),végül megkértem,hogy beszéljünk később,mert"millió dolgom van".Szó szerint kimenekültem a beszélgetésből.Közben rájöttem,hogy bármennyire is utálok telefonálni néha jól jön ha egy beszélgetést gyorsan rövidre lehet zárni.                                                                    Be kell látnom,hogy amit mond azt komolyan is gondolja,nem pedig közhelyekkel dobálózik csupán.Mivel azonban ma még hívni fog muszáj lesz összeszednem magam,hogy ezúttal tudjak vele értelmesen társalogni,ne csak makogjak a telefonba mint valami majom.Hajrá!